Kezdődik blogéletem.
Elmondom hát énekem.
"Mit búsulsz kenyeres, midőn semmid sincsen?
Jó az isten, jót ád, légy jó reménységben.
Kinyílik az idő, majd a jó tavaszkor,
Hová két szemünk lát, oda megyünk akkor.
Hogyne búsulnék én, én édes pajtásom,
A temérdek gondok uralkodnak rajtom,
Gondolkodásim közt se nyugtom, se álmom,
Lelkemet is bennem csak alig találom.
Ki van az oldalam, rongyos a dolmányom,
Hátam lapockáját veri a kalpagom,
A tömérdek folttúl ínehéz a nadrágom,
Zsíros ködmönkém is alig van nyakamon.
A farkasbőrömnek lekopott a szőre,
Palacka, pókháló a szögön belepte,
Nem csalogat engem ifjúság öröme,
Mert szennyes az ingem, nincs ki fehérítse."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése